Határtalanul- Felvidéken

Határtalanul

Határtalanul

Példát adó hősök, történelmi és művészettörténeti értékek nyomában a Felvidéken

A Határtalanul program keretében iskolánk 40, hetedik osztályos tanulója 4 pedagógus kíséretében egy felejthetetlen, élményekben gazdag tanulmányi kiránduláson vett részt május 4-6. között a Felvidéken.

Célunk az volt, hogy egyrészt iskolánk diákjai személyes élmények révén megismerkedhessenek az elcsatolt terület gazdag művészettörténeti, természeti és gazdasági, történelmi értékeivel, másrészt a Felvidéken élő diáktársaikkal történő találkozás során személyes benyomást szerezzenek a határon túli magyar tanulók mindennapjairól.

Fontosnak találtuk azt is, hogy Magyarországon élő német nemzetiségi iskola diákjaként bepillantást nyerjenek a határon túli kisebbségi élet mindennapjaiba.

Az utazást megelőzően a diákok 4 felkészítő órán vettek részt, melyeknek során megismerkedhettek trianoni döntés súlyos következményeivel, a meglátogatni kívánt terület történelmével, földrajzával, irodalmával, kultúrtörténeti értékeivel és a közép-európai nemzetiségek helyzetével. Projectmunka során feldolgozták és az utazás során ismertették a nevezetességeket, és a számukra is példaképként szolgáló hősök életútját, tevékenységét.

Utunk során segítségünkre volt Vörös Attila rimaszombati cserkészvezető, idegenvezető, aki tudásával, személyiségével és lelkesedésével igazán élményszerűvé tette utunkat és hozzájárult annak sikeréhez.

A hajnali indulást és a bényi templomban tett látogatást követően az ipolynyéki Balassi Bálint Magyar Tanítási nyelvű Iskolába érkeztünk, ahol igen meleg, szívélyes fogadtatásban volt részünk. Az iskolák és települések rövid bemutatása után közös népdaléneklés következett, majd sváb néptáncot mutattunk be és megcsodáltuk az ottani diákok bemutatóját.Végül átadtuk az ajándékba vitt könyveket és a hagyományosan elkészített sváb rozmaringos kuglófot,majd tovább indultunk a felvidéki bányavárosokba. Út közben megcsodáltuk a méltán híres Koháry kastélyt Szentantalon. Körmöcbányán megismerkedhettünk a pénzverés történetével és folyamatával a Károly Róbert óta folyamatosan pénzverdeként működő intézményben. Ezután megtekintettük a belvárost, Károly Róbert szobrát és a szép patríciusházakat.

Ezt követően Selmecbányára indultunk, ahol a várat látogattuk meg és az egyetemnél, ahol a ballagás szokása is elindult elénekeltük a helyben született híres ballagási dalt: Ballag már a vén diák.

Beszterce, Zólyom váránál Balassi egy híres szerelmes versét szavaltuk el. Este a szálláson a vacsorát követően megírtuk útinaplónkat

A második napon első utunk Ótátrafüredre vezetett, ahol rövid sétánk során megcsodáltuk a Tátra havas csúcsait és felelevenítettük a különböző hegységek kialakulásáról, magassági növényekről és az éghajlati összefüggésekről tanultakat. Ezután Késmárkra mentünk, ahol Thököly várával és a késmárki szászok, a cipszerek történetével ismerkedtünk. A  délutánt Lőcsén töltöttük, ahol sétánk során megcsodáltuk a városházát és a lábasházakat és aki nem figyelt eléggé, bizony a kalodába került. Legszebb látnivaló a Szent Jakab templom 14. században készült szárnyas oltára volt a csodálatos gótikus templomban.

Este vacsora és naplóírás után táncházban vettünk részt, ahol megtanultuk a vidékre jellemző Garam vidéki táncok alapjait. Ezután asztalitenisz bajnokságon bizonyítottuk fáradhatatlanságunkat, építettük lelkes csapatunkat.

Kirándulásunk utolsó napját a martonházi aragonitbarlangban kezdtük. Ezután Betléren a csodaszép romantikus Andrássy kastélyban gyönyörködtünk.

Innen a Kassa közelében található repülőgép múzeumba mentünk, ahol megcsodáltuk az öt hangárban található 52 eredeti repülőgépet, helikoptert és veterán autót, mely végig vezetett minket a repülés fejlődésének legfontosabb korszakain.

A napot Kassán zártuk, ahol a dómban megkoszorúztuk Rákóczi Ferenc sírját, a városban megkerestük a Rodostó házat és kicsit szomorúak voltunk, hogy ilyen hamar elrepült az idő és máris indulnunk kell haza.

Szép élményekkel feltöltődve, ismeretekkel és tudással gazdagodva tértünk haza.

Köszönjük szépen a lehetőséget mindenkinek, aki hozzájárult az emlékezetes kirándulás megvalósulásához.

A Támogatáskezelőnek a pályázaton elnyert összegért, Jusztin Imre igazgató úrnak és a tantestületnek a szívélyes fogadtatásért,Vörös Attila idegenvezetőnek, valamint  a diákokat felkészítő és őket az úton  elkísérő tanároknak a munkájukért.

a 7. évfolyam tanulói nevében:

Szabóné Kratzer Zsuzsa

Molnár Richárd

Solymár, 2015. május 19.

IMG_1865  IMG_2122

Határtalanul

Horvát Ágnes riportja a 7. osztályosokkal

Kárpátalján

Kirándultunk

Határtalanul

Fantasztikus élményekkel tértünk vissza.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.293755834048364.68057.239344339489514&type=3

Kövess minket a facebookon is!:)

 

Határtalanul

Kedves Szülő!

Hamarosan elérkezik utazásuk időpontja, így fontos, hogy egy utolsó tájékoztatást adjunk a legfontosabb tudnivalókkal.

Program:  Időutazás a Honfoglalástól napjainkig, egyetemes értékeink                                         Kárpátalján

Létszám /kísérőkkel/                40 gyerek, 4 felnőtt,

Találkozó helye:                       Solymár, Templom tér

Találkozás időpontja:               2012., május 07. hétfő, 04.40

Indulás:  05.00 Kérünk mindenkit a pontos megjelenésre, mivel a programunk kötött, igen sűrű, így időben el kell indulnunk.

Busz:                                       Egyszintes, légkondicionált autóbusz

Visszaérkezés:             2012. május 10. csütörtök, az esti órákban

Amit feltétlenül hozzon mindenki magával:

– útlevél

– fénymásolat az útlevélről (ahol az adatok, ill. a fénykép van),

– költőpénz (pár ezer forintnak megfelelő ukrán hrivnya) – Kérjük a pénzváltást itthon megejteni, hogy ne a határon kelljen erre időt fordítani.

– az útra szendvicsek, innivaló, stb. (első étkezés 1 nap este)

– tisztálkodási szerek, törölköző,

– esernyő, esőkabát, vízálló cipő, melegebb öltözet is

– fényképezőgép, elem, telefontöltő

Kérjük, ésszerűen csomagoljanak. Egy nagy táska (lehetőleg utazótáska) a csomagtérbe kerül (ehhez csak a szálláshelyen férnek hozzá ), a buszra egy kis táska hozható fel (ebbe tegyék az utazás során szükséges dolgokat: útlevél/személyigazolvány, pénz, szendvicsek, innivaló, olvasnivaló, fogkefe, stb.). Csomagolásnál vegyék figyelembe a poggyászbiztosítás által garantált értékhatárt, valamint a busz csomagterének méreteit. Fejenként egy táska és egy kézipoggyász hozható!

Elhelyezés nagydobronyi ifjúsági szálláson, 2-3 ágyas szobákban, saját fürdővel, wc-vel. Teljes ellátás biztosított.

Felhívjuk figyelmét, hogy a fogadó ország(ok) törvényeit minden tekintetben be kell tartanunk. Kiemelnénk a következőket:

1. Alkohol és dohányáru fogyasztása 18 éven aluliaknak Tilos!

2. Kábítószer birtoklása, ill. fogyasztása azonnali eljárást von maga után!

Az utazás során (autóbusz, szállás) okozott kárért az utas anyagi felelősséggel tartozik. A hosszas  buszozás miatt  különösen ügyelnünk kell a rendre!

Kérjük az utazás előtt felkészítő órára kinőtt, de jó állapotú ruhát, cipőt, könyvet, játékot beküldeni szíveskedjenek, mellyel megajándékozzuk az árvaházat ahol a szállásunk is lesz!

Jó utazást kívánunk!

Gábeli Erzsébet

Homor Andrea

Marlokné Cservenyi Magdolna

Molnár Richárd

Solymár, 2012-04-17.

A csoportos baleset-biztosítást megkötöttük!

Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntjük intézményünk weboldalán! Öröm számunkra, hogy érdeklődik arculatunk, eredményeink, eseményeink iránt. Reméljük honlapunkon minden hasznos információt megtalál, mely többcélú iskolánkkal kapcsolatos.
Jó böngészést kívánunk!

Elérhetőségek

Telefon: 06-26-560-811
Levelezési cím: 2083 Solymár, Templom tér 26.
Email:titkarsag.solymar@gmail.com