Országismereti nap

Országok, nyelvek, népek, szokások

Országismereti nap a Hunyadiban

 

Szokatlan tanítási nap várta október 18-án iskolánk tanulóit.  A BRITISH COUNCIL -PARTNERISKOLA PROGRAM keretében országismereti témanapot tartottunk, melynek során egy képzeletbeli utazásra hívtuk iskolánk felső tagozatos diákjait.

A felkészülés már jóval a nagy nap előtt elkezdődött. Rajz és technika órákon a gyerekek végiggondolták mi is jut eszükbe egy-egy ország kapcsán és ezt különféle technikákkal ábrázolták. Ezekkel a rajzokkal díszítettük fel iskolánkat.

Informatika órán az országokat bemutató prezentációt, diasorozatot készítettek. A nyelvórákon pedig átismételtük, elmélyítettük eddigi ismereteinket és megtanultuk a brit himnuszt.

A nap ünnepélyes megnyitóval indult, ahol elénekeltük a himnuszokat, megtekintettük a nyertes PowerPointos bemutatókat és meghallgattuk Mike Kirkland szavalatát, aki eredeti skót népviseletében mondta el a versét.

Ezután nyolc helyszínen, számtalan állomáson különféle országismereti, történelmi, földrajzi, kultúrához, szokásokhoz kapcsolódó játékos feladatokat oldottak meg a gyerekek.

Volt állomás, ahol angol közmondásokat kellett megfejteni és volt, ahol a feladat sikeres teljesítése esetén skót vicceken derülhettek a résztvevők.

Aki ügyesen megterítette az asztalt a hagyományos angol reggelihez, jutalmul narancslekvárt és tejes teát fogyaszthatott, de több helyszínen képviseltette magát a brit pop zene, az irodalom, a sport számos kiválósága is és megtekinthettük London legfontosabb nevezetességeit is.

Természetesen a nyelvtudást minden állomáson használni kellett a siker érdekében.

Az állomásokon, a feladatokat sikeresen teljesítők, az adott országhoz kapcsolódó édességet, kis jutalmat kaphattak, mint például, az angol Cadbury csoki, a skót shortbread biscuits..

Bízunk benne, hogy a képzeletbeli utazáson túl, a tanultaknak jó hasznát veszik a diákok a tanév végén megvalósuló londoni kiránduláson is.

Több fotó itt

 

 

Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntjük intézményünk weboldalán! Öröm számunkra, hogy érdeklődik arculatunk, eredményeink, eseményeink iránt. Reméljük honlapunkon minden hasznos információt megtalál, mely többcélú iskolánkkal kapcsolatos.
Jó böngészést kívánunk!

Elérhetőségek

Telefon: 06-26-560-811
Levelezési cím: 2083 Solymár, Templom tér 26.
Email:titkarsag.solymar@gmail.com