Föld napja az általános iskola felső tagozatán

Föld napja az általános iskola felső tagozatán – 2019.04.24.

Iskolánk a húsvéti szünet utáni első napon,a Föld napját a fenntarthatóság és környezetismeret jegyében kezdte. A reál munkaközösség szervezésében a felső tagozat egy nagyszabású kirándulást szervezett az alcsútdobozi arborétumba, és a helyi kisvasúttal a Puskás Akadémiához utaztunk,ahol idegenvezetők segítségével tekintettük meg a kollégiumot és a Pancho Arénát, az organikus építészet remek építészeti megvalósítását. .A tervek Makovecz Imre építészhez kötődnek, és a kivitelezés méltó helyet biztosít a felnövekvő generáció szakmai képzésének.

        

    Számunkra, tanárok számára is érdekes és tanulságos volt a látogatás,és az arborétum vadregényes környezetében jól esett a szabad séta,játék. Hitelesebbnek viszont a tanulók beszámolói, élményei számítanak,akik különböző élményekkel tértek haza.

Az arborétumról ezt írják az 5. b. osztályos tanulók:

„A két és fél hektáros kertben először a pálmaházba mentünk, ahol ritka növényeket mutattak, nekem a piros galagonya tetszett a legjobban. Azután a kőhidas zöld tóhoz érkeztünk, amely olyan zöld volt, mint egy béka. Láttunk egy olyan fát, amelynek nem volt belseje, és bele lehetett állni. Nekem azért tetszett, mert hasonlít a fűvészkerthez, csak sokkal nagyobb”.Bicskey Botond

Puskás Bendegúz vallomása: „először nem tudtam, hova megyünk, de Balázsnak volt térképe, és egy hosszú útra találtunk,amelynek a végén volt egy zöld sziget. Aztán még sok érdekességez láttunk: a kastélyt, a régi oroszlános szökőkutat.”

A lányok számára a kirándulás így maradt meg: „A sok fa közül a ginkó biloba  fa volt a kedvencem,mert vicces neve van,és a fa is szép. Megcsodáltam a szökő kutat, melyből úgy tört fel a víz,mint a vulkán. Ezek után megnéztük a medveházat, majd indultunk kisvasutazni”- írja Gyöngyösi Kiara.

Az aréna sem hagyta hidegen a fiúkat. „Az aréna legérdekesebb része a zöld pálya volt. A fű olyan volt rajta, mint a suliban a tábla, de a fűre nem léphettünk rá,Aztán felmentünk az elnöki lelátóra,ami nagyon kényelmes volt,.Az idegenvezető megmutatta az aranycsapat tárgyait és Puskás Ferenc emlékeit is,köztük az arany talpnyomatot. Nekem legjobban a pálya tetszett”- mondja Bicskey Benji.

Folytathatnám az élménybeszámolót, de helyette nagy köszönettel tartozunk a reál munkaközösségnek a szervezésért, a szülőknek az anyagi hozzájárulásért és nem utolsó sorban a Corvinus Alapítványnak, – aki a belépőket és a kisvonat menetjegyét finanszírozták – ez az autóbuszos kirándulás nem  valósulhatott volna meg. Minden ilyen alkalom újabb lehetőség, hogy figyeljünk környezetünk szépségeire, amelyet hivatottak vagyunk az unokák számára is megőrizni.

Daragics Éva tanár

Képességfelmérő meghallgatás

Tanári koncert

Beiratkozás – e ügyintézés

Adójuk 1%-val támogassák az iskola alapítványát

Tisztelt Szülők!

 

A Corvinus Közhasznú Alapítvány azzal a kéréssel fordul Önökhöz, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-val támogassák az iskola alapítványát.

 

A Corvinus Közhasznú Alapítvány adószáma: 18667015-1-13 (rendelkező nyilatkozaton feltüntetendő)

 

Alapítványunk célja, hogy az iskola tanulóit támogassuk az oktatás, zene, tánc, sport területén. A kuratórium „önkéntes alapon” dolgozik, a támogatásként befolyt teljes bevételt az iskola vezetésével egyeztetve a tanulók oktatására, támogatására fordítjuk.

Az elmúlt évekhez hasonlóan támogattuk a tanulók Föld napi és Mikulás napi programjait. Az első osztályos diákok részére biztosítottuk az iskolai egyenpólót. Segítettük az informatika-oktatáshoz szükséges laptopok beszerzését, a testneveléshez sporteszközök vásárlását. Anyagi hozzájárulást nyújtottunk az alsó és felső tagozatos nyári táborokhoz. A Német Nemzetiségi Gyermektáncfesztiválon különdíjat adtunk át.

A művészeti iskolát hangszerjavítással és új hangszerek beszerzésével támogatjuk.

Iskolán belüli versenyeken (Magyar Nyelv Hete, Népdaléneklő verseny) a helyezést elért diákok jutalmazásához minden évben megadjuk a szükséges anyagi támogatást.

            Az év végén  Corvinus-díjjal jutalmazott közösségek részére csapatépítő vagy kulturális  programon való részvételt biztosítunk.

 

Amennyiben céljainkkal egyetért, kérjük jövedelemadója 1%-val segítse működésünket!

 

 

Köszönettel fogadjuk további támogatásaikat az alábbi bankszámlán:

Magnet Bank Zrt.: 16200137-00090582

 

Támogatásukat előre is köszönjük!

Tisztelettel és köszönettel:

                                                   Horányiné Vatamány Katalin

                                                   Kuratórium elnöke

 

Solymár, 2019.04.01.

 

 

Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntjük intézményünk weboldalán! Öröm számunkra, hogy érdeklődik arculatunk, eredményeink, eseményeink iránt. Reméljük honlapunkon minden hasznos információt megtalál, mely többcélú iskolánkkal kapcsolatos.
Jó böngészést kívánunk!